2025-12-27

A Viharsarok Táncszínház is búcsúzott Seregi Zoltán igazgatótól

A Viharsarok Táncszínház is búcsúzott Seregi Zoltán igazgatótól

Teltházas nézőtér előtt zajlott az Egy évtized  „Matula bácsi ez csodálatos volt”című gálaest a Békéscsabai Jókai Színházban. A leköszönő igazgatót pályatársak, kollégák és tanítványok számos meglepetésprodukcióval köszöntötték.

A gála során a közönség számos ikonikus produkcióból láthatott részleteket: a Szellemúrnő, Hamletrock, Légy jó mindhalálig, Drakula-fantázia és Kőszívű ember fiai darabok kellékei és jelmezei is feltűntek a színpadon. Fellépett többek között Vikidál Gyula, Bozsó József, Kovács Edit, valamint a Jókai társulatának és a Viharsarok Táncszínház tagjai.

 

Az elmúlt öt évben szoros együttműködésben dolgozott a teátrum a Viharsarok

Táncszínházzal – ifj. Mlinár Pál, Mlinár Péter (az est koreográfusa) és a táncosok fergeteges show-t varázsoltak a színpadra, melyből maga az igazgató úr is aktívan kivette a részét. Majd olyan dalok hangzottak fel, melyek nagyon közel állnak Seregi Zoltán szívéhez: két „vajdasági kincse”, Liszi Melinda és Sziveri Emese Ederlezi-jt énekelte el, melyben Vigné Mlinár Zsuzsa és Mlinár Péter közreműködött.

 

Rendezőasszisztens: Sallai Zsóka

Koreográfus: Mlinár Péter, ifj. Mlinár Pál

Rendező: Tege Antal

https://www.facebook.com/reel/1593867972142527

https://www.facebook.com/reel/1861074971440995


Vissza a hírekhez

Gyulai és Békéscsabai közönség előtt a Rendhagyó Történelemóra

2025-10-13