Pinczés István - Zalán Tibor - Czapp Ferenc:
Naplopó
zöld musical fiataloknak egy részben
A Naplopó című új magyar „zöld musical” eredeti műként, ősbemutatóként kerül a fiatal színházlátogatók elé.
A zenés mesejáték az eredeti japán népmese változatainak epizódjait a napelem feltalálásának költőien tömörített motívumaival és bibliai történetekkel gazdagítja.
A musical a maga naiv mesei módján - ahogy divatosan mondani szokás - „a környezettudatos energiafelhasználásra edukál”.
A játékos cím - Naplopó - egyaránt utal a japán népmese lusta sihederére és a Nap energiáját „ellopó”, a napelemet feltaláló 19 éves ifjúra. A napenergia tárolásának működési elvét - a fotovoltaikus hatást Alexandre Edmond Becquerel demonstrálta először sikeresen 1839-ben, mikor apja laboratóriumában megépítette a világ első napelemét. A Naplopó című eredeti magyar „zöld musical” főszereplőjét róla mintáztuk - jóllehet tudománytörténeti tény, hogy az általa kifejlesztett eszköztől hosszú út vezetett a mai környezetbarát napelempanelekig.
Galéria
Szereposztás
- Naplopó (Szanszuke Netaró) fürge észjárású álomszuszék falusi legény: Bartus Botond
- Mamikó, Naplopó öreganyja: Nagy Erika
- Kanta, falubeli szegényember az alvégről: Balázsi Róbert
- Kenzabúró, hegyi szerzetes és Rúdorrú rontódémon: Puskás Dániel
- Jamagucsi úr, nagygazda a felvégről, a falu leggazdagabb embere: Lénárt László
- Jamagucsi úrasszony, a felesége: Fehér Tímea
- Jumina, a nagygazdáék gyönyörű lánya: Kintner Nikolett III. szh.
- Hukujama (becenevén Hukkoló), hatalmas termetű, folyvást csukló csikász: Gerner Csaba
- Haruka asszony, Hukkoló felesége: Gulácsi Réka
- Arikawa asszony, Naplopóék tőszomszédja: Márki Szabina
- Takaó,a szomszédasszony lánya: Borszéki Krisztina III. szh.
- Marikó barátnői Szalai Brenda III. szh., Veress Andrea II. szh.: Lévai Attila
- Takamizu, falubeli égimeszelő, Jamagucsi úr szolgája: Kopanyicza András
- Icsiro, falubeli tökmagjankó, Jamagucsi úr szolgája: Berndt Richárd
- Nyoszolyólányok, Jumina lánypajtásai: Bárkai Rozi II. szh., Hecker Kíra III. szh.
- valamint a Viharsarok Táncszínház táncosai: Földes Roxána, Fazekas Döníz, Gáspár Bendegúz, Kis Anna Borbála, Mlinár Péter, Nagy Anett, Oláh Dániel, Sefkovics Máté, Tóth Luca, Vig Péter
- Sugó: Kristály Alexandra
- Ügyelő: Szűcs Attila
- Korrepetítor: Rázga Áron
- Díszlet-Jelmeztervező: Libor Katalin
- Koreográfus: ifj. Mlinár Pál
- Rendezőasszisztens: Márki Szabina
- Rendező: Pinczés István Jászai Mari-díjas, Uchimura-díjas