Zorba, a görög - borítókép

Joseph Stein – John Kander – Fred Ebb:

Zorba, a görög

musical

A szövegkönyvet írta: Joseph Stein

Készült Nikos Kazantzakis Zorba, a görög c. regénye alapján

Zenéjét szerezte: John Kander

A dalszövegeket írta: Fred Ebb

Dalszövegeket fordította: Bradányi Iván

"Táncolni kell, Uram. A zene meg majd csak megjön valahonnan."

A második világháború után járunk, a helyszín Kréta, ahol Niko, az angol író megismerkedik Alexisz Zorbával, az életművész ex-vájárral. Közös kalandjaik során az író megtanulja, hogy mi is az a pozitív gondolkodás: mit jelent, hogy mindig az élet napos oldalát kell nézni.

Bármibe is kezd Zorba, mindent intenzíven és teljes odaadással csinál, az írónak mégsem hoz szerencsét. Először az örökségbe kapott bánya omlik be, azután Zorbának hatalmas ötlete támad, amihez csak az író összes megtakarított pénzére lesz szükségük, ám eközben mindkettőjükre rátalál a szerelem, a Sors pedig kiismerhetetlenül keverni kezdi a kártyákat...

A világhírű musical, a címszerepben Katkó Ferenccel, az író szerepében Czitor Attilával, Radó Denise rendezésében lesz Békéscsabán látható.

Galéria

Szereposztás

  • Alexisz Zorba: Katkó Ferenc
  • Niko, író: Czitor Attila
  • Melina, az özvegy: Liszi Melinda
  • Énekes (Sors): Kiss Viktória
  • Madame Hortense, fogadósnő: Nagy Erika
  • Lukasz, rendőrfőnök: Tege Antal
  • Mavrodani, a falu elöljárója: Csurulya Csongor
  • Manolakosz, az öccse: Lénárt László
  • Pavli, a fia: Puskás Dániel
  • Lemonisz: Bozsó József
  • Jorgosz: Szabó Zoltán
  • Georgisz: Lévai Attila
  • Mimiko, Madame Hortense szolgája: Bartus Botond III.szh.
  • Delia: Csonka Dóra
  • Atenia: Vidovenyecz Edina
  • Szula: Nádra Kitti
  • Maria: Földesi Ágnes Villő
  • Zaharia atya: Jancsik Ferenc
  • Lola, táncosnő: Lehoczki Orsolya
  • Marina, táncosnő: Kristály Alexandra III.szh.
  • Konstantinosz: Korom Gábor
  • Gyerekek: Mlinár Pál Bence, Mlinár Balázs
  • valamint a Viharsarok Táncszínház táncosai: Földes Roxána, Fazekas Döníz, Gáspár Bendegúz, Kis Anna Borbála, Mlinár Péter, Nagy Anett, Oláh Dániel, Sefkovics Máté, Tóth Luca, Vig Péter
  • Zenekar: karmester, zenei vezető: Rázga Áron, hegedű: Hoffmann Ágnes, Szomorné Budai Mariann, brácsa: Jankó Zita, cselló: Juhász Edit, basszus: Bodoczki Ernő, gitár: Tóth Gábor, mandolin: Benkő Mihály, fuvola: Kaczkó Gabriella, harsona: Resetár Dávid, trombita: Biró Tamás, Resetár Attila, zongora: Gál Csaba, harmonika: Agatics Krunoszláv, dob, ütő: Hajgató Simon
  • Sugó: Kristály Alexandra
  • Ügyelő: Korom gábor
  • Korrepetítor: Galambos Hajnalka
  • Zenei vezető: Rázga Áron
  • Díszlet-Jelmeztervező: Húros Annamária
  • Koreográfus: Sebestyén Csaba Harangozó Gyula-díjas
  • Rendezőasszisztens: Sallai Zsóka
  • Rendező: Radó Denise Jászai Mari-díjas