Tóth Luca
Táncos
Születési hely, idő:Budapest, 1995. 02. 15.
Magamról
Egy apró somogyi faluban nőttem fel, így az Alföld világával még csak most ismerkedem. Hatévesen kezdtem művészeti iskolába járni, ahol a citerázás mellett a néptánccal is megismerkedhettem.
Szüleim a Somogy Táncegyüttes tagjai voltak, amelynek csapatához 2010-ben magam is csatlakoztam. Az autentikus koreográfiák mellett szívesen vettem részt táncszínházi darabokban is. Táncosként a Csiky Gergely Színház több darabjában is közreműködhettem, ekkor szerettem bele igazán a színház különleges világába.
A 2020-as év a nehézségek ellenére számos remek pillanattal ajándékozott meg. Ezek egyike volt, amikor felvételt nyertem a Viharsarok Táncszínházba. Régi álmom vált valóra, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek csinálni, annak minden örömteli mozzanatával, nehézségével, kihívásával együtt.
Szabadidőmben szívesen látogatok el masszőrhöz, valamint a szaunázás élményét is egyre jobban értékelem. Ha feltöltődésre vágyom, gyakran jógázom, vagy sétálok a Körös-parton.
Szakmai pálya
-
2010-2018
Somogy Táncegyüttes - Kaposvár
-
2019-2020
Ludovika Néptáncegyüttes - Budapest
-
2019-2020
Viharsarok Táncszínház
Szerepei
-
Rayne -
A Szőke Ciklon -
Kalap Panka -
Fehérlófia -
Cinka -
Holló Jankó -
Boszorkány -
Ládafia -
táncos -
Rendhagyó Történelemóra -
a Vezér és a Mester népe
- A Megfeszített -
táncos
- Trianon -
vendég, hívő, járókelő
- A Sweet Charity -
táncos
- Made in Hungária -
táncos
- János vitéz