Vigné Mlinár Zsusza
Táncos
Születési hely, idő:Békéscsaba, 1992. 07. 17.
Magamról
A néptánccal való ismerkedést már óvodában kezdtem, de iskolai kereteken belül hat évesen a békéscsabai Hétpróbás Néptánciskolában táncoltam. Ezt követően a Balassi Táncegyüttes tagja lettem, ahol a folklór műsorokon kívül táncszínházi darabokban is szerepeltem. Középiskolai tanulmányaim után felvételt nyertem a Honvéd Táncszínházba. Ezután a Hétpróbás Néptánciskola, majd a miskolci Szinvavölgyi AMI Néptánctanáraként folytathattam pályafutásom.
Jelenleg testvérem, Mlinár Péter aszisztenseként a Balassi Táncegyüttes munkájában tevékenykedem. 2009 óta vendégművészként vagyok jelen a Békéscsabai Jókai Színházban.
A néptánc mellett életemben fontos szerepet tölt be a szépségipar is. Kézápoló és műkörömépítő végzetségem mellett jövőbeni terveim között szerepel a szempilla stylist és sminkes tanfolyamok elvégzése is.
Szakmai pálya
-
2006-
Balassi Táncegyüttes
-
2010-2012
Honvéd Táncszínház - tánckari tag
-
2010-2013
Magyar Táncművészeti Főiskola - Táncos próbavezető (néptánc)
-
2013-
Hétpróbás Néptánciskola - Táncpedagógus
-
2014-2016
Magyar Táncművészeti Főiskola - Tánctanár (mesterszak, néptánc)
-
2015-2016
Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola - Táncpedagógus
-
2020-
Viharsarok Táncszínház
Díjak
-
2003, 2005, 2006
Háromszoros "Pántlikás táncos" cím - Országos Gyermek Szólótáncverseny (Szarvas)
-
2008
"Gyöngygalléros táncos" cím - Országos Ifjúsági Szólótáncverseny (Eger)
-
2011, 2013, 2015
"Örökös Aranygyöngyös táncos" cím - Országos Szólótáncfesztivál (Békéscsaba)
Szerepei
-
Vas Mariska -
Fehérlófia -
Korpusz -
Holló Jankó -
Boszorkány -
Ládafia -
táncos -
Rendhagyó Történelemóra -
a Vezér és a Mester népe
- A Megfeszített -
táncos
- Trianon -
vendég, hívő, járókelő
- A Sweet Charity -
táncos
- Made in Hungária -
táncos
- János vitéz